Céljaink

Milyen jó lenne sokszor egy olyan valaki, aki már mindent tud rólam, és el is viseli a dolgaimat, sőt még azt is tudhatom, hogy szeret úgy, ahogy vagyok, mert a barátom.
Barátságok kialakítása és fenntartása

 

Fontosnak tartjuk a barátságok kialakítását, és fenntartását, valamint olyan befogadó közösségi csoportok szervezését, amelyek minden érdeklődőt tárt karokkal várnak. Ehhez adunk segítséget, hogy az őszinte barátságokkal meg lehessen előzni a mindenféle káros szenvedélybe való menekülést. 

Ha van egy ismerősöd, barátod, akiről tudod, hogy már bajban van, hozd el, és együtt megkezdhetjük azt az utat, ami segít neki kijönnie a veremből!

Célunk, hogy értékes barátságok, egymásnak segíteni kész generáció tudjon kinőni, és tartós, értékes baráti társaságok alakuljanak ki, akik egymásra és önmagukra is jobban tudnak vigyázni, és élvezni tudják az életet mindenféle ártalmas szer használata nélkül is.

Segíteni szeretnénk az élet adta örömöket megélve egészségesnek maradni, és közben épülve, tanulva együtt, egymás segítségével megélni a mindennapokat.

Kirándulások

 

A hétvégi kirándulásokon cél egymás megismerése, segítése. Irányított kérdések segítik a fiatalokat abban, hogy minél mélyebb ismeretet szerezzenek a másik emberről. Ezen készségük gyakorlása a későbbi társas, szociális kapcsolataikban is felhasználható lesz. Miután egyre jobban megismerik egymás titkait, belső dolgait, megtanulnak megtalálni az izgalmat egymás személyiségében, életében is.
Szórakozás

 

No meg persze a közös szórakozások, élmények a filmklubokon, kirándulásokon, illetve a közösség által szervezett találkozókon

Számítunk Rád is!:)